2015. május 22., péntek

Csokikrémes piskótatekercs

Ebben a szomorú időben jól jön egy kis lélekmelengető fogás.
Vigyázat! Nehezen lehet vele leállni :)




Hozzávalók:

a piskótához:

  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 8 ek hideg víz
  • 1 vaníliás cukor
  • 1 kk sütőpor

a krémhez:

  • 10 dkg tejcsoki
  • 200 ml tejszín
 A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A tojásokat szétválasztjuk.

A sárgájához hozzáadunk 4 ek hideg vizet, a cukrot és a vaníliás cukrot, majd gépi habverővel jól felhabosítjuk.

A fehérjéhez hozzáadjuk a maradék 4 ek vizet, kevés citromlevet és azt is kemény habbá verjük.

A sárgáját összekeverjük óvatosan egy kevés fehérje habbal, beleszórjuk a liszttel elvegyített sütőport, majd a maradék habot óvatosan hozzáadjuk.

Egy 30x40-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a piskótamasszát és 20-25 percig sütjük.

Mivel vékony lesz az alap, hamarabb is megsülhet, figyeljünk rá majd végezzünk tűpróbát.

Azon melegében vegyük ki a sütőpapírral a tepsiből, és egy előre benedvesített konyharuhára fordítsuk rá, majd tekerjük vékonyan fel, aztán újból tekerjük le és ezt a műveletet végezzük el legalább 3x.

Hagyjuk feltekerve kihűlni, majd jöhet a krém, amit jól ki kell hűteni.

Krém: a csokit tördeljük tálkába és vízgőz fölött olvasszuk meg.
A tejszínt gyöngyözésig melegítsük fel.

Mindkettőt keverjük össze alaposan, majd hűtsük ki teljesen. az sem árt, ha egy éjszakát pihen a hűtőben.

Utána verjük fel kemény habbá és terítsük szét a piskótánkon.

Csavarjuk vissza az egészet és hagyjuk pihenni 1-2 órát hideg helyen.

Jó étvágyat:)


Sültpaprikás csicseriborsó krém


A gyerekek imádják a kencéket, most egy újított változatot hoztam Nektek, próbáljátok ki Ti is.
Nekem a fagyasztómban ott lapult egy utolsó csomag sült paprika, azt használtam fel.
De lehet frissen is sütni kápiát, igaz akkor nagyon melós lesz a művelet, de nem lehetetlen:)
A sült paprika receptjét itt találjátok.




Hozzávalók:


  • kb 6-7 kisebb sült paprika
  • 1 kis doboz csicseriborsó - 25 dkg, ha lágyabbra szeretnétek a krémet, akkor csak a felét tegyétek bele
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 2 szál újhagyma
  • másfél ek citromlé
  • 1/2 dl olívaolaj
  • 2 kisebb paradicsom hámozva
  • só, bors, csipet őrölt köménymag

A módszer roppant egyszerű: a hozzávalókat turmixgépbe öntjük vagy botmixerrel addig pürésítjük, amíg minden alapanyag jól elvegyül és összeáll.

Friss kenyérrel, péksüteménnyel fogyasztjuk.
Jó étvágyat :)

Vadász nokedli



Ez az ínycsiklandó gyorsétel párszor kimentett már a konyhában, legutóbb, amikor azt hittem a maradék 6 darab fagyasztott töltött káposztám vettem elő felolvadni, a végén kiderült, hogy padlizsánok .

Mivel kajaidő volt, nem is volt vitás, mit varázsolok gyorsan a gyerkőcök tányérjába.



Hozzávalók:

a nokedlihez:


  • 3 egész tojás
  • 6 ek víz
  • csipet só
  • annyi liszt, amennyitől lágy tésztává alakul - kb 16-18 dkg, sosem mérem:)
  • egy fazék bőven feltöltve meleg vízzel

a raguhoz:


  • egy kis fej hagyma - ez lehet lila, fehér, vörös- vagy újhagyma
  • néhány szelet bacon vagy sonka - bármilyen
  • 20 dkg sajt - lehet többféle is, attól még jobb ízt kapunk
  • kevés olaj

A fazékban a vizet feltesszük forrni.  A tojásokat egyenként felütjük, villával jól felverjük, hozzáadunk egy csipet sót és 6 evőkanál hideg vizet.

Mikor forr a vizünk, nokedliszaggatóval csinos kis galuskákat szaggatunk bele.
Hagyjuk forrni pár percig, majd leszűrjük.

Addig elkészítjük a ragunkat is: kevés olajon megpároljuk a felkockázott hagymát, amikor félig megpuhult, hozzáadjuk a szintén kockára vágott húsfélét.

Megpirítjuk, majd a lecsöpögtetett nokedlivel gyorsan összekeverjük.

A sajtot felkockázzuk és azon melegében rászórjuk.
Kevés petrezselyemzölddel megszórjuk és már tálalhatjuk is.

Jó étvágyat :)