2016. március 13., vasárnap

Karamelles sajttorta

Ez a mennyei de mégis egyszerű édesség, méltó zárása lehet a vasárnapi ebédnek.
Akár tortaformában, akár kisebb hőálló tálkákban készítjük el, a végeredményben nem fogunk csalódni: puha, krémes, édes, egyszóval ellenállhatatlan:)






Hozzávalók:

  • 1 doboz mascarpone krémsajt - ha magasabb tortára vágyunk, emeljük a mascarpone adagot
  • 2 tubus sűrített tej
  • 1 kis doboz tejszín - 200 g
  • 5 egész tojás
  • 1 ek vaníliaaroma
  • 2 ek étkezési keményítő

az öntethez: 15 dkg cukor - ha sziruposabban szeretnénk, akkor tegyünk oda több cukrot pergelődni


A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
Vegyünk elő egy kapcsos tortaformát és az alját jól tekerjük be alufóliával, úgy, hogy a forma külső oldalára is jusson belőle. Ez azért fontos, mert vízfürdőben fog elkészülni, mint minden sajttorta, ne menjen be víz a tortába.

A cukrot tegyük oda egy kisebb lábasba, karamellizálódni. Lassú tűzön hagyjuk szép aranybarnára pirulni. Vigyázzunk, fokozott égésveszély fenyegethet ennél a műveletnél, lehetőleg kisgyerek, kisállat ne legyen akkor velünk a konyhában.

Mikor felolvadt a cukor, óvatosan öntsük bele a tortaformánkba és  hagyjuk szétterülni. Rá kell segíteni a tortaforma mozgatásával, de ezt is nagyon odafigyelve tegyük, mert a forró cukor brutális tud lenni, komoly égési sérüléseket okozhat.

Ne használjunk semmilyen konyhai eszközt az olvadt cukor elegyengetésénél, mert csak ráköt a hideg felületre.

A tortaformát nem kell sem kizsírozni, sem kibélelni semmivel.

Nos, mikor kiöntöttük az olvadt cukrot, hagyjuk pihenni 10 percig.
Addig keverjük össze a torta hozzávalóit.

A krémsajtot keverjük simára, adjuk hozzá a vaníliaaromát, a sűrített tejet, tejszínt, keményítőt és egyenként az 5 tojást.

Elég egy kézi habverővel csomómentesre keverni, de lehet mixert is használni. Ne habosítsuk túl a masszát, mert a sütőben meg fog repedezni a teteje. Öntsük a cukor tetejére az egészet.

Vegyünk elő egy nagyobb tepsit, helyezzük bele a tortaformánkat és annyi forró vizet öntsünk alá, amennyi felér a tortaformában lévő massza szintjéig.

180 fokon süssük 25-30 percig, de legalább addig, amíg olyan állagú nem lesz, mint egy puding.

Vegyük ki sütés után a vízből, hagyjuk kihűlni és tegyük 2-3 órára hűtőbe.

Szeleteljük és fogyasszuk jó étvággyal:)

2016. január 17., vasárnap

Csöröge

Ha már itt a farsang, akkor itt van a csöröge sütési ideje is. Annyi finom fánk létezik, hogy ember legyen a talpán, aki mindent kipróbál. Viszont van a csurgatott fánk, ami szerepel az idei farsangi időszakom palettáján, azt mindenképp megsütöm.

A csöröge sütése nagyon gyorsan megy, tényleg oda kell figyelni az olajra, mert amint beledobáljuk a tésztát, már fordíthatjuk is meg, mert megsült.




Hozzávalók:


  • 3 tojássárgája
  • 5 dkg margarin
  • 25 dkg liszt
  • 1 kk cukor
  • csipet só
  • 2 ek rum vagy rumaroma
  • 2 ek tejföl
  • késhegynyi szódabikarbóna kevés ecettel felfuttatva - kb 1 kiskanálnyi
  • Olaj a sütéshez, porcukor a szóráshoz, baracklekvár

Az anyagokat összegyúrjuk és pihenni tesszük 1 órára. Akinek nagyon sietős a dolga, az pihentesse fél órát.

A tésztát kinyújtjuk 1 cm-es vastagságúra, igyekezzünk téglalap formát kihozni belőle, mert könnyebben tudjuk vagdosni és szép formákat kapunk.

Vegyük elő a rádlit és vágjunk belőle 2 ujjnyi széles, 10-12 cm hosszú csíkokat.
Minden csík közepén ejtsünk egy bemetszést, egyszer az egyik végét húzzuk át rajta, majd a másikat.

Ettől kapja meg a csöröge a formáját.

Forrósítsuk fel az olajat, tegyünk bele az edény méretétől függően annyi tésztát, amennyi belefér, majd süssük mindkét oldalát pirosra.

Figyeljünk nagyon oda, hogy hamar sülnek, könnyen elég a tésztánk, ha nem állunk mellette.
Fontos az edény mérete is, kicsit legyen magasabb a fala, mert habzik egy idő után az olaj és ne fusson ki.

Szedjük törlőpapírra, csöpögtessük le róla az olajat, majd szórjuk meg melegen porcukorral és adjunk mellé baracklekvárt.

Aki szereti, megbolondíthatja egy kis barackpálinkával a lekvárt:)

Jó étvágyat:)

2016. január 12., kedd

Kossuth-kifli

Gyerekkoromban nagymamámmal gyakran meglátogattuk a barátnőit, ilyenkor mindig friss sütemény került az asztalra.
Imádtam ezeket a találkákat, mert igazi, "békebeli" finomságok kerültek az asztalra.
Ez a sütemény is ilyen emlékeket idéz bennem, így estére kelve megsütöttem:)





Hozzávalók:

  • 15 dkg margarin vagy vaj
  • 32 dkg cukor
  • 1 ek vaníliaaroma
  • 6 tojás
  • 24 dkg liszt
  • 1 kk sütőpor
  • csipet só
a szóráshoz:

  • 5 dkg darált dió - itt csak halkan jegyzem meg, aki szereti tehet bátran többet is, én is azt tettem:)
  • 2 ek kristálycukor

A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

A margarint hagyjuk szobahőmérsékleten, hogy puhuljon meg, aztán keverjük habosra a cukorral.
Mehet bele a vaníliaaroma és egy csipet só.

A tojásokat szétválasztjuk, a margarinos masszához egyenként hozzáadjuk a sárgákat, közben folytonosan keverjük.

A fehérjéből egy pár csepp citromlével kemény habot verünk.

A tojásos masszához hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, majd kisebb adagokban mehet a fehérje is, amit óvatosan elegyítünk el, hogy ne törjön össze.

Egy 25x 40 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, belesimítjuk a tésztát és jól megszórjuk darált diós cukorral.

Mehet a sütőbe 30 percre.
Miután langyosra hűlt, egy nagyobb pohárral félholdakat vágunk belőle

Jó étvágyat:)



2016. január 10., vasárnap

Rakott csirkemellfilé

Először is BÚÉK kedves Olvasók:)

Ezzel a recepttel van tele az internet, gondoltam kipróbálom vasárnapi ebéd gyanánt.
Kellemes meglepetésben volt részem egyrészt, mert könnyű elkészíteni, másrészt nagyon ízletes és jól lehet variálni.

Ez a recept fázisfotókkal készült, annyira jól nézett ki rétegezés közben a husi, hogy nem tudtam ellenállni a fotózás örömének.



Hozzávalók:


  • Csirke- vagy pulykamellfilé - szeletelve
  • grillcsirke  fűszersó
  • annyi szelet erdei sonka, gépsonka, sajt, ahány szelet husit számítunk elkészíteni
  • 25 dkg tejföl + 15 dkg reszelt sajt
  • mustár a kenéshez - én pluszban kentem minden szeletre egy kevés fűszeres mustárt - jelen esetben kapros ízesítésű édeset, nagyot dobott az ízvilágon, enyhén édeskés lett -  by Lidl :)
  • tetszés szerint kápia vagy kaliforniai paprika és lilahagyma
Első lépésként melegítsük elő a sütőt 200 fokra/ légkeveréses.

A csirkehúst szeleteljük tetszőlegesen majd klopfoljuk ki vékony szeletekre, mintha rántani készítenénk elő.

Egy nagy gáztepsit olajozzunk ki vékonyan.
A húst szórjuk meg fűszersóval és kenegessük át egyik felüket mustárral.

A mustáros felükkel fölfelé fektessük az olajozott tepsibe.

Tegyük rá a vékonyra szeletelt zöldségeket.



 Aztán a vékony sonkaszeletkék következnek. Ezt néhány csepp olajjal locsoljuk meg, hogy ne legyen túl száraz.


Következzenek a sonkaszeletek, itt is lényeges, hogy vékony szeletek legyenek.



 Majd a sajtszeletekkel folytatjuk a sort.




25 dkg tejfölt keverjünk el 15 dkg reszelt sajttal és tegyünk bele egy kis mustárt, itt is a kapros édes mustárt dobtam be, amit nagyon jól tettem, mert isteni ízvilágot varázsoltam az asztalra:)


 Minden hússzeletre tegyünk egy bő evőkanállal, majd szépen egyengessük el, hagyjuk, hogy teljesen  befedje a szeleteket.



 Mehetnek a forró sütőbe 35 percig.




Én krumplisalátával kínáltam, de rengeteg körettel passzol, egyébként hidegen is megállja a helyét.

Jó étvágyat:)