2012. szeptember 9., vasárnap

Sült paprika

Igazi ínyencség, Erdélyben mindenki ismeri, hiszen a Balkánról származik és régóta bekerült az erdélyi konyha repertoárjába, Magyarországon is kapható üveges változatban, de aranyárban adják.
Pedig nagyon egyszerű az elkészítése, most itt a szezonja is a kápia paprikának, úgyhogy tessék venni és eltenni télire a fagyasztóba.



Hozzávalók:

3 kg kápia paprika
3-4 csipet só
alufólia


A paprikákat lehetőleg úgy válogassuk, hogy szép nagyok és húsosak legyenek, hadd maradjon a sütés után is valami belőlük.

Mossuk meg őket, szárazoljuk jól le, majd egy tepsibe fektessük sütőpapír-ágyra.
A sütőt melegítsük elő 200 fokra, majd vegyük vissza majdnem minimumra.
A tepsit toljuk a sütőbe, húzzunk rá alufóliát és hagyjuk szépen készülni.

Negyed óra múlva vegyük ki a tepsit a sütőből és forgassuk meg a paprikákat, majd tegyük vissza.
Láthatjuk, hogy feketednek azon a helyen, ahol már elkészültek.

Mikor már minden oldala jól átsült - mindez kb. 40 percet vesz igénybe és 2 részben süthető meg ez az adag - szedjük ki egy nagyobb hőálló tálba és rétegenként szórjunk rá sót, hogy majd lazítsa fel a héjukat.

Fedjük le az edényt egy fedővel vagy egy darab alufóliával és hagyjuk a paprikákat kihűlni.
Amikor már enyhén langyosak a paprikák, akkor szépen a héjuktól megszabadítjuk és zacskókba tesszük, majd mehetnek a fagyasztóba.

Tálaláskor készítsünk ecetes-cukrot levet, amit ráöntünk és fogyaszjuk.

Fagyasztóban nagyon jól tárolható.
Az adagok legyenek kisebbek, persze függ a család létszámától is, mert ha egyszer felolvadtak, már nem szabad visszafagyasztani őket.

Jó étvágyat:)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése