2012. május 29., kedd

Habcsók

Gyerekkoromtól kezdve imádom a habcsókot. Kezdetben fakanállal kevertem a cukros-tojásos masszát kerek 30 percen keresztül, csak a végeredményre tudtam koncentrálni és arra, hogy mind megehetem.



Megmaradt 3 tojásfehérjém, amit bepakoltam a hűtőbe és majdnem ott is felejtettem. Gondolkodtam, mi készüljön belőle, eszembe jutott a habcsók.

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • 25 dkg cukor
  • fél citrom leve
  • esetleg dióbél a díszítéshez

A tojásfehérjéket vegyítsük össze a cukorral, facsarjuk bele a fél citrom levét és gépi habverővel addig keverjük, amíg kemény habbá nem alakul. A  sztahanovisták kézzel is végezhetik a munkát:)

Készítsünk elő egy nagyobb tepsit és kapcsoljuk be a gázt, legyen jó meleg a  sütőben.
Vegyünk egy sütőpapírt és béleljük ki a tepsinket, majd egy kiskanál segítségével kisebb halmokat tegyünk rá.

Tehetünk a tetejére félbe vágott dióbelet vagy egyéb magvakat, esetleg gyümölcsöt.

Aki unalmasnak tartja, az beleteheti habzsákba vagy egy sima nejlonzacskóba, aminek a végét ollóval előzetesen kivágta.

Vegyük minimumra a sütőben a hőmérsékletet, tegyük középső állásra a tepsinket, majd egy fakanalat helyezzünk a sütő ajtajához, hogy ne csukódjon be teljesen. Lesz egy kis rés, amin távozik a forró gőz és nem is ég oda a habcsókunk.

Hagyjuk így a habcsókokat 2 - 2,5 órát száradni. Néha kóstoljuk meg, mindenki saját maga döntheti el, mennyire akarja kiszárítani, annak függvényében hagyja vagy vegye ki a sütőből.

Jó étvágyat:)

2 megjegyzés:

  1. és ha mondjuk nincs sütő papír akkor mit tegyek alá ???

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gyuszi, akkor vékonyan kend ki margarinnal a tepsit, garantáltan nem fognak odatapadni:) Jó sütést:)

    VálaszTörlés