2012. június 5., kedd

Töltött csirkecombok



Elvileg nincs akadálya annak, hogy csak alsó combokat töltsünk meg, noha a valódi töltött csirkecomb az egész combra szorítkozik.

Nekem nem volt szükségem irdatlan combokra, mivel 1 napra valót akartam készíteni, ehhez tökéletesen megfeleltek a kisebb, alsók is.
Ha töltött csirkecomb készítésére adjuk a fejünk, figyeljünk vásárlásnál a bőr méretére, lehetőleg fedje be teljesen a husit, mert ha nem elég méretes, nem lesz amit megtöltenünk.

Vegyünk 4 alsó combot, mossuk le, majd a sarkantyúk végén lévő sárgás bőrt távolítsuk el.
Ezt úgy a legkönnyebb meglépni, ha egy kisebb edényben vizet forralunk, majd néhány másodpercig azt a részt beledugjuk a vízbe.

Utána kézzel szépen lefejtjük a combokról.
A csirkecombokat itassuk le egy papírtörlővel és helyezzük egy tányérba őket.
Két pulykamájat szabadítsunk meg a hártyáitól, daraboljuk fel és dobjuk a turmixos edénybe.
Mellé kerül még egy szál újhagyma, az is darabolva, egy evőkanál mustár, egy gerezd fokhagyma, pici só és bors, egy evőkanál olívaolaj, egy egész tojás és egy marék bazsalikom apróra vágva.
Az alapanyagokat pépesítsük a turmixgépünkkel, majd szórjunk bele 2 evőkanál zsemlemorzsát és 40 g reszelt parmezánt.

A parmezán akár el is hagyható, vagy egyéb kemény sajttal pótolható, a lényeg, hogy apróra reszeljük.
Vegyünk elő egy kiskanalat, a csirkék bőrét óvatosan lazítsuk a kezünkkel fel, majd kezdjük el a töltésüket.
Néhány fogvájót kotorjunk elő a szekrényből, jó célt fognak szolgálni, hogy ne buggyanjon ki a töltelék a csirkék bőréből.

Tűzzük meg ott, ahol látjuk, hogy nagy az esély a töltelék megszökésére.
Miután ezzel megvagyunk, helyezzük a csirkecombokat egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, és előmelegített -170 fokos - sütőbe tolva süssük ezen a hőfokon 40 percig.

Én középre helyeztem a tepsit, a vége felé vissza kellett tekernem a hőfokból egy keveset, mert intenzívnek tűnt a hőforrás.
Bármilyen körettel megállja a helyét:)

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése